Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Esélyt kaptak a túlélésre a görögök

A várakozások szerint az új kormány jelentős könnyítéseket lesz képes kiharcolni az elmúlt hetek eseményeitől "megijedt" EU/IMF-nél.

Alig ért véget a hétvégi görög választás, a közgazdászok máris azt találgatják, hogy az EU-párti erők győzelme hogyan befolyásolhatja a hellén gazdaság kilátásait. A várakozás az, hogy az új kormány akár heteken belül két fontos megállapodást köthet az Európai Unió és az IMF illetékeseivel: az egyik a görög mentőcsomag pénzügyi feltételeinek újratárgyalása/könnyítése, a másik pedig egy munkahelyteremtő- és gazdaságélénkítő csomag felállítása. (Bővebben lásd "Lassan vége a görögök vesszőfutásának?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A görögök az elmúlt öt év recessziója és folyamatos megszorítása után eljutottak arra a pontra, ahol további nadrágszíj-húzást már nem visel el a lakosság, ez világosan látszott az elmúlt hetek történéseiből. Erre ugyanakkor talán már nincs is szükség, a költségvetés kamatkiadások nélkül számított egyenlege ugyanis - mint arra hétvégi írásában Shahin Vallée, a brüsszeli Bruegel kutatóintézet szakembere rámutat - idén év végére pluszba fordulhat, és 2013-ban már stabil többletet mutathat.

0 Tovább

Mi lesz, ha kilépnek a görögök?

"Továbbra sem kívánatos, technikailag ugyanakkor kivitelezhető a görögök eurózónából történő kilépése" - nyilatkozták európai jegybankárok a hétvége folyamán, ami jelentős fordulatot mutat Európában, eddig ugyanis az volt a jelmondat, hogy nem lehetséges az eurózóna elhagyása.

A politikai szópárbaj tehát elkezdődött - a csörte részleteiről a Financial Times a "Fear grows of Greece leaving euro" című írásban részletesen beszámolt -, a görög politikusok kilátásba helyezték az eurózóna elhagyását, sőt a második mentőcsomag feltételeinek újratárgyalását, és szélsőséges esetben még az államcsődöt is. Eközben az eurózóna vezetői igyekeznek nyomást gyakorolni a múlt vasárnap előkelő helyen végzett görög szélsőséges pártokra, hangsúlyozva, hogy a kilépés Görögországot jóval súlyosabban érintené, mint az eurózónát. (Bővebben lásd "A görög kilépés várható hatásai" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A múlt hét, illetve a hétvége eseményei ugyanis már abba az irányba mutattak, hogy Görögország kénytelen lesz új választásokat tartani, akár már júniusban, melyen a közvélemény kutatások az euróellenes szélsőséges párt, a Syriza győzelmét jósolják.

3 Tovább

Pénzügyi Szemle online blog

blogavatar

Hitelesen és közérthetően közpénzügyekről és gazdaságról

Utolsó kommentek