Pénzügyi Szemle online blog

Célegyenesbe érkezett az amerikai elnökválasztási kampány, ahol az egyik jelölt az 1950-es évek óta nem látott megszorításokat ígér. Lehet így nyerni?

Mitt Romney republikánus elnökjelölt a költségvetés rendbe tételével kampányol, tervei közt szerepel a központi kiadások lefaragása a GDP jelenlegi megközelítőleg 24 százalékáról 20 százalékra. Ezt a műveletet egy elnöki ciklus, azaz négy év alatt vinné véghez, amely mutatványra több mint 50 éve nem volt példa a világ legnagyobb gazdaságában. (Bővebben lásd "Csökkenteni kell a szociális kiadásokat!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A vállalkozást csak nehezíti, hogy a hadi/védelmi kiadásokat még emelné is a republikánusok jelöltje, így - hozzátéve, hogy az amerikai államadósság kamatkiadásai akár százmilliárd dolláros tételben is növekedhetnek négy év alatt - a szakemberek számításai szerint az ambiciózus cél elérése érdekében nem nagyon marad más út, mint a szociális kiadások durva megvágása.

Egy amerikai elitegyetem szerint Magyarországnak kiemelkedően jók a gazdasági adottságai.

Magyarország a világ 14. legjobb exportszerkezetével rendelkezik - legalábbis erre jutottak az amerikai MIT kutatói, akik aszerint tették sorba az országokat, hogy melyik hányféle és milyen komplexitást megjelenítő terméket exportál (lásd "Versenyképesség mint felhalmozott tudás" című ismertetőnket a jobb hasébban.).

Súlyos terhet cipelnek a fiatal diplomások az Egyesült Államokban, ma már több mint 40 százalékuk rendelkezik diákhitellel, amely arány 15 éve még "csak" 25 százalék volt.

A tartozás összege is meredeken emelkedik, átlagosan már a 26 000 dollárt is meghaladja, ami forintban kifejezve a hatmilliót közelíti. Sőt, a diákhitelesek 10 százalékának már bőven 60 000 dollár fölötti tartozással kell megküzdenie, ami forintban már közel 14 milliót tesz ki. (Bővebben lásd "Történelmi csúcson a diákhitel tartozások" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A tendenciák azt mutatják, hogy mind a diákhitellel rendelkezők aránya, mind pedig a tartozások átlagos összege meredeken emelkedik, ami ha nem is rövid távon, de egy-két évtized múlva akár komoly fejtörést is okozhat majd.

Elképzelhető, hogy az európai adósságválság végül nem az eurózónát, hanem Spanyolországot fogja darabjaira törni?

A kérdést a szeptember 11-én Barcelonában tartott tüntetést követően kellett komolyan venni, melyen több mint 600 ezren vonultak utcára - egyes források 1,5 millióról szólnak -, Katalónia függetlenségét követelve. Az összesen 7,5 millió lakosú tartományban már régóta napirenden van a függetlenség, ám miután ezt a spanyol alkotmány nem teszi lehetővé, az EU pedig minden fronton elveti, eddig érdemi előrelépés nem történt. (Bővebben lásd "Lehet-e önálló állam Katalónia?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Most azonban, látva a jelentős népharagot, szakemberek nem tartják kizártnak, hogy egy esetleges népszavazás alkalmával a katalánok többsége a függetlenség mellett döntene, alapos káoszt idézve ezzel elő nem csak Spanyolországban, de az egész eurózónában.

Az eurózóna válsága arra mutat rá, hogy a leírt szabályok önmagukban keveset érnek. Erre Magyarországon is figyelni kell.

Mi történik akkor, ha a leírt szabályok, törvények, alkotmányos rendelkezések nem veszik figyelembe egy adott közösség politikai és társadalmi prioritásait? Mi a helyzet, ha a közösség nem nő fel a szabályokhoz? - Samuel Gregg, az Acton Intézet közgazdász kutatója szerint a jelenlegi európai krízis elsősorban erről szól. (Bővebben lásd "Ezért bukott meg a maastrichti szerződés" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az 1992-ben elfogadott maastrichti szerződés előírt számos fiskális szabályt, ami egyrészről letette a közös monetáris politika alapjait, másrészről az európai jóléti állam terjeszkedését volt hivatott meggátolni. Ez utóbbi azt is jelenti, hogy Európában az emberek elvárják az állami gondoskodást, az állam által nyújtott biztonságot - szemben például Amerikával, ahol ez jóval kevésbé jellemző.

Az Európai Bizottság bemutatta az európai bankunióra vonatkozó tervét, melyben egyelőre nem szerepel az egységes betétbiztosítási rendszer kialakítása.

Egy bankuniónak szükségszerűen három pilléren kell nyugodnia: egységes ellenőrzés kell, központi betétbiztosítási rendszer, továbbá egy ugyancsak közös tőkealap, melyből a bajba jutott bankokat lehet talpra állítani. Bármelyik a háromból hiányzik, a rendszer sebezhető maradhat. (Bővebben lásd "Hogy lesz ebből bankunió?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az Európai Bizottság által kidolgozott tervben azonban első lépésként csupán az eurózóna bankjainak központi felügyeleti rendszerének felállítása szerepel - a felügyelő szerv az Európai Központi Bank lesz -, majd ha ez már rendben működik, akkor valamikor később jöhet az egységes betétbiztosítás és a tőkealap.

Sokan sokféle ötlettel álltak már elő az európai adósságválság megoldására, most itt egy újabb: hagyni kellene csődbe menni az olaszokat és a spanyolokat.

A javaslat első ránézésre hajmeresztőnek tűnhet, hisz az eurózóna döntéshozói az elmúlt hónapokban épp azon munkálkodtak, hogy ezt a forgatókönyvet elkerüljék. A legújabb hivatalos terv éppen az, hogy az Európai Központi Bank pánik esetén megtámasztja az olasz vagy spanyol kötvénypiacokat, azaz lényegében a pánikba eső befektetőktől megvásárolja az állampapírokat. (Bővebben lásd "Így menthető meg az euró" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Harald Hau és Ulrich Hege közgazdászok ugyanakkor hangsúlyozzák, hogy ezzel az EKB tulajdonképpen kimenti a kötvénybefektetőket, mégpedig az eurózóna adófizetőinek pénzén. Szerintük ez komoly hiba, sokkal jobb ötlet lenne hagyni csődbe menni az olaszokat és spanyolokat, és engedni, hogy egy rendezett adósság átstrukturálás során a kötvényesek elszenvedjenek valamekkora - 20-30-40 százalékos - veszteséget.

Amerikai kutatók kimutatták, hogy a lehető legegyszerűbb és leghatékonyabb módja a költségvetés rendbe tételének a társadalom leggazdagabb rétegeinek megadóztatása.

Érdemes emelni a személyi jövedelemadó legfelső kulcsát, ezzel ugyanis növekednek az adóbevételek, csökkennek a társadalmon belüli vagyoni különbségek, és ami a legfontosabb, az adóemelés nem akasztja meg a gazdasági növekedést és a beruházásokat - erre a következtetésre jutottak az amerikai Center on Budget and Policy Priorities kutatóintézet szakemberei. (Bővebben lásd "Érdemes emelni a jövedelemadó felső kulcsát?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A kutatást annak kapcsán végezték el a szakemberek, hogy az amerikai elnökválasztási kampány során komoly vitát kavart a kérdés: vajon érdemes-e megszüntetni a gazdagok számára Bush elnök által bevezetett adókedvezményeket, azaz érdemes-e növelni a gazdagok adóit.

Jó tanács uralkodóknak: ha válság van, ne menj elefántvadászatra.

Görögország, Írország és Portugália után szinte bizonyosan Spanyolország lesz a következő olyan eurózóna-tagállam, amelyik hitelt kér a nemzetközi közösségtől. Spanyolország jelentősége abból adódik, hogy ez az állam a közös pénzt használó klub negyedik legnagyobb gazdasága, és az egész világon is csak egy tucatnyi nagyobb van nála - és ötször akkora például, mint a görög gazdaság. Ezt látva nem kell különösképp magyarázni, hogy valószínűleg globális pénzügyi gondokat okozna, ha "elesne Madrid". (Bővebben lásd "A beteg Spanyolország" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

De mi a baja Spanyolországnak? Mármint természetesen azon túl, ami a gazdasági napilapokban is olvashatunk (magas hozamok, bajba került bankrendszer, ingatlanbuborék, elszálló költségvetési hiány, nagyon komoly munkanélküliség)?

Európában amerikai mintára kellene beindítani a pénzpumpát, azaz nem várni az egyes tagországok politikusaira, hanem nagy tételben vásárolni vállalati kötvényeket, jelzálogpapírokat.

Júliusban ismét fordulat következett az európai adósságválságban, miután a jegybank elnöke megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz, hogy megmentse az eurót. Később be is tartotta ígéretét, és az Európai Központi Bank életre hívott egy kötvényvásárlási programot, melynek lényege, hogy ha a bajban lévő eurózóna tagok kérik, akkor az EKB megtámasztja a kötvénypiacaikat. (Bővebben lásd "Az EKB vegyen vállalati kötvényeket!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A pénzpiacok megnyugodtak, a kötvényhozamok elfogadható szintre estek vissza úgy, hogy az EKB-nak nem is kellett állampapírokat vásárolnia. Elég volt az ígéret ahhoz, hogy a kedélyek lenyugodjanak. A gond csak az, hogy bár a blöff bejött, a politikusok nyakáról lekerült a kés, így nem meglepő módon kényelmesen hátra dőltek - véli Wolfgang Münchau, a Financial Times publicistája.

Kevesen fizetnek adót, kevesen dolgoznak, túl sokan élnek az államból. Állítólag ott is.

Mitt Romney republikánus elnökjelölt sokak szerint alapvető hibát vétett, amikor nyilvánosan arról lamentált, hogy az amerikaiak 47 százaléka nem fizet adót a központi kormányzatnak. A politológiai fejtegetésekbe nem mennék bele, de tény, hogy az Egyesült Államokban is egyre komolyabban jelentkezik az a probléma, ami Magyarországon is megoldásért kiált: a (szavazó) polgárok egy jelentős hányada nem finanszírozója, hanem nettó haszonélvezője az állami költségvetésnek. (Bővebben lásd "Kisebb állam kell! - Mibe kerül Mitt Romney ,,elszólása''?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ez azért jelenthet gondot, mert ezen társadalmi csoportok esetében a túlköltekező állam ígérete a jövedelmi pozíció javulásával kecsegtet. Vagyis, ha túl sok ilyen polgár él egy államban, akkor a választásokat olyan ígéretekkel lehet megnyerni, amire egyénileg minden nettó haszonélvezőnek érdemes szavazni, de ami összességében az állampénzügyek összeomlásával fenyegetnek.

A bankok lazább/egyszerűbb szabályozása az üdvös, vagy szigorú regulára van szükség?

A Bázel III. néven ismert, a bankszektor működését szabályozni hivatott nemzetközi egyezmény egyszerűsítését javasolja Andrew Haldane, a Bank of England pénzügyi stabilitásért felelős igazgatója. Vagyis a szakember szerint jobb lenne, ha a rettenetesen bonyolulttá váló szabályozói keretrendszert - az egyezmény szövege az 1988-as első kiadás 30 oldaláról mára 600 oldalasra hízott - felváltaná egy jóval egyszerűbb, és talán megengedőbb új rendszer. (Bővebben lásd "Bankszektor: lazább vagy szigorúbb szabályok kellenek?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A bejelentés elég nagy port kavart, és némileg furcsán is hathat, így az elmúlt hét évtized legsúlyosabb pénzügyi válságát követően, melynek kirobbanásáért azért - valljuk meg őszintén - a bankok nagyban felelőssé tehetők.

A költségvetések rendbe tételéhez elengedhetetlen a kisebb és hatékonyabban működő állam létrehozása, azaz valahogy hatékonyabbá kellene tenni a közalkalmazottakat, a kérdés már csak az, hogy hogyan.

Közgazdászok megvizsgálták annak lehetőségét, hogy különböző ösztönzőkkel - elsősorban bónuszokkal, jutalmakkal és teljesítményarányos fizetésemeléssel - vajon gyorsabb és pontosabb munkára foghatók-e a közalkalmazottak. (Bővebben lásd "Hogyan tehető hatékonyabbá a közszféra?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Milyen szép is lenne, ha az orvos, a tanár, vagy a munkaügyi hivatalban dolgozók teljesítményarányos fizetést kapnának. Hatékonyabban működhetne az állam, javulnának a közszolgáltatások, sőt végső soron talán még olcsóbbá is válhatna a központi rendszerek fenntartása.

Athénban feláll egy bizottság annak kiderítésére, mennyivel tartoznak nekik a németek. Nem elírás.

Minden bizonnyal összefügg az egyre súlyosbodó görög finanszírozási helyzettel, hogy a görög pénzügyminisztérium bejelentette: Athén munkacsoportot állított fel annak kiderítésére, hogy a náci bűnök és megszállás miatt tartozik-e még Görögországnak Németország kártérítéssel. Nem is kis pénzről van szó, Manolis Glezos 89 éves parlamenti képviselő és egykori ellenálló szerint 162 milliárd euróról, ami kamatokkal együtt rögtön 1000 milliárd eurót jelent. (Bővebben lásd "Világháborús milliárdokkal állna talpra Görögország" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az eurózóna válsága augusztusban fordulóponthoz érkezhetett, most már "csak" egy három elemű tervet kellene végrehajtani ahhoz, hogy elinduljon a fellendülés.

Az elmúlt években számtalan elemzés vagy tanulmány foglalta össze, hogy az eurózónának mikor és miért kell összeomlania, olyat azonban egészen mostanáig nagyítóval is alig lehetett találni, amelyik pozitív jövőképet és mielőbbi talpra állást sugallt volna. (Bővebben lásd "Íme a terv az euróválság megoldására" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Egészen mostanáig, a 2012 nyári események ugyanis mintha (!) meghozták volna a fordulatot. A június végi EU-csúcson ugyanis az európai vezetők lefektették egy működőképesnek tűnő fiskális és politikai unió alapjait, majd az EKB elnöke, Mario Draghi jelentette be, hogy a jegybank minden tőle telhetőt megtesz a válság megoldása érdekében, végül a Merkel- Hollande páros szögezte le, hogy amiben csak tudja, támogatja a központi bank törekvéseit.

Az idei szárazság és a szélsőséges időjárás az üvegházhatású gázok és a globális felmelegedés felé terelték a figyelmet - ismét fel is merült a szén-dioxid adó bevezetésének ötlete.

Minthogy a tudósok szerint a szélsőséges időjárás és a környezeti károk egy részéért a szén-dioxid kibocsátás a felelős, így logikus, hogy ha adót vetnek ki a káros gázra, az csökkenti majd a kibocsátást. (Bővebben lásd a Hatékony lehetne a szén-dioxid adó? című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A bolygó lakói így két úton is nyernek: egyrészt alacsonyabb lesz a szén-dioxid kibocsátás, másrészt az államoknak extra adóbevételük keletkezik, melyet a környezeti károk enyhítésére és alternatív energia projektek támogatására - erdőt telepíteni, öntözni, napkollektort támogatni - lehet költeni.

Ha valami drága, annak olcsóbbá kell válnia. A görögöknél is.

Úgy tűnik, az emberiség nem felejtette el, hogyan kell depresszióba taszítani egy gazdaságot, a görög válság "számai" ugyanis már nagyon közel vannak azokhoz a mutatókhoz, melyeket az Egyesült Államok a történelem talán legismertebb gazdasági válságakor, az 1929-33-as krízis alatt felmutatott.

A hellén gazdaság a 2008-as csúcsról ugyanis már 17 százalékos visszaesést mutat, a munkanélküliség pedig 23 százalék, ami már majdnem eléri az amerikai 27 illetve 25 százalékot. A kilátások alapján pedig még arra is van esély, hogy a görögök túlteljesítik a 29-33-as tengerentúli depressziót… (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Érdekes kérdés, hogy miért nem tanulunk a múlt hibáiból, és hogyan lehet az, hogy időről-időre kísérteties válságokba és összeomlásokba futunk bele. A folyamatokat - hiába a közgazdaságtan fejlődése vagy az internet és a szuperszámítógépek megjelenése - lényegében ugyanazok a törvényszerűségek alakítják, mint száz vagy akár ezer évvel ezelőtt, így nem meglepő, hogy a végeredmény is hasonló.

Sportnagyhatalom lettünk Londonban, a baj csak az, hogy a magyarok tizede sem sportol rendszeresen.

A sport felemelte Magyarországot a nagyhatalmak közé - így értékelte Borkai Zsolt országgyűlési képviselő, a Magyar Olimpia Bizottság (MOB) elnöke a magyar csapat londoni olimpiai szereplését a Parlamentben. A magyar sportnemzet - de javon sportoló nemzet is egyben? (Erről lásd Leszünk-e sportnemzetből sportoló nemzet? című írásunkat a jobb hasábban.)

Az olimpiai statisztikák valóban impozánsak: a magyar olimpiai csapat 8 arany-, 4 ezüst- és 5 bronzérmet nyert Londonban (és jó eséllyel Hatos Gábor szintén bronzhoz juthat egy doppingügy miatt), amivel Magyarország a kilencedik helyen végzett az olimpia éremtáblázatán. Legutóbb az 1992-es barcelonai olimpián végeztünk ennél jobb helyen, akkor nyolcadikok lettünk. Mindenközben a paralimpián is jól szerepeltünk: az érmek számát tekintve dupláztunk Pekinghez képest, akkor egy arannyal és öt bronzzal tértünk haza, most viszont két arannyal, hat ezüsttel és hat bronzzal zártunk.

Nem kell félni a chips-adótól, máshol sokkal durvábban lépnek fel a túlsúlyosakkal és elhízással szemben.

Japánban van a legkevesebb elhízott ember, így érdemes megnézni, hogyan csinálják. Hát többek között masszív állami beavatkozással. Mi a titkuk? Noah Smith, a The Atlantic publicistája szerint három tényezőt kell figyelembe venni:

Sármos filmsztár, teniszcsillag és eurómilliárdos üzletember is van a híres francia adókerülók listáján. Csemegézzen!

Franciaországban az új elnök és kormány egyik fő célkitűzése a külföldre menekített francia vagyonok hazahozatala, de eközben egy 75 százalékos személyi jövedelemadó-kulcsot is be kívánnak vezetni, ami azonban jó eséllyel nem lesz vonzó a Svájcban, Belgiumban, illetve a tengerentúlon adózó gazdag franciáknak (lásd "Magasabb adó, kevesebb bevétel" című cikkünket a jobb hasábban).

A Le Figaro összeállított egy kis listát azokról az ismert franciákról, akik adójukkal nem kívánnak részt venni a République építésében és megszilárdításában. Íme a Magyarországon is ismertebb nevek, illetve hogy mi lett választott "adóhazájuk":

Az új magyar közbeszerzési törvény a kis és közepes magyar cégek helyzetbe hozását írja elő: jó ez vagy rossz?

Nincs olyan gazdaságpolitika, amely ne tartalmazna kitételeket a kis és közepes vállalkozások (kkv) támogatása terén.

Ez minden bizonnyal azzal van összefüggésben, hogy a kkv-szektor foglalkoztatja a magyar munkavállalói kör nagy hányadát, így elfogadható gazdaságpolitikai cél az ágazat helyzetbe hozása. Különösen igaz ez a közbeszerzésekre, ahol maga az állam a megrendelő - ha itt nincs helyzetbe hozás, akkor hol lehetne? (Lásd Fókuszban évi 1400 milliárd forint - új törvény a közbeszerzésekről című cikkünket a jobb hasábban.)

A jelek szerint az adócsökkentés semmiképp sem csodaszer, automatikusan és önmagában nem lendíti fek a gazdaságot.

Az egyik általánosan is elfogadott nézet szerint a magas adók - és a túl nagy állam - lassítják a gazdasági növekedést, míg az adócsökkentés serkentőleg hat, miután ösztönzi mind a beruházást mind a fogyasztást. A recept ezen tétel alapján pofonegyszerű: csökkenteni kell az adókat, ezzel párhuzamosan visszavágni az állami kiadásokat, hátradőlni és élvezni a gyorsuló gazdasági növekedés minden előnyét. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Steven Strauss, a Harvard University professzora ugyanakkor rámutat, hogy ez a vélt összefüggés igencsak félrevezető, egy ország gazdasági növekedését ugyanis tucatnyi összetevő határozza meg - jogrend/jogbiztonság, infrastruktúra, nemzetközi gazdasági kilátások, oktatás/egészségügy színvonala -, melyek közül az adószint csak egy, és még csak nem is a legfontosabb.

Részben az agrárágazat helyzetének javítása érdekében, részben a rendkívül aszályos nyár árnövelő hatásának tompítására ötletként ismét felmerült az (alapvető) élelmiszerek áfájának csökkentése.

A forgalmi adó 18 illetve 27 százalékról 5 százalékra mérséklődne, ami a költségvetésnek mintegy 240 milliárd forintos kiesést jelentene, ugyanakkor jelentősen csökkentené az élelmiszerek árát, ami a gazdaság számos szereplőjének komoly enyhítést jelentene. Kérdés, hogy kik járnak jól, illetve rosszul a változtatással. Az adóváltoztatás alapvetően négy gazdasági csoportot érintene, az államot, az élelmiszertermelőket, a kereskedőket és a fogyasztókat. (Bővebben lásd "Élelmiszer-ÁFA: kinek segít a kisebb kulcs? " című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Az élelmiszertermelők és kereskedők csakis nyerhetnek az adóváltoztatással, az alacsonyabb áfa ugyanis egyrészt csökkenő árakat eredményezhet, ami felpörgetheti a forgalmat, másrészt beindulhat az agrárium kifehéredése, és az áfa-csalások visszaszorulása. Érdemes ugyanakkor szem előtt tartani, hogy az erős pozícióban lévő nagy kereskedelmi láncok vélhetően "lenyelnék" az áfacsökkentés pozitív hatásainak egy részét, ami semmiképp sem tekinthető gazdaságpolitikai célnak.

Ha a magyar utak állapota jellemzi a magyar állami működést, akkor nagy a baj.

Az útfenntartás és felújítás nem egy bonyolult szakma: minden évben tudható, hogy mennyi utat kell felújítani, és amennyiben ennek megvan a fedezete, akkor az utak színvonala fenntartható. Baj akkor van, ha kevés a pénz - márpedig Magyarországon ez a helyzet. (Bővebben lásd "Helyi közutak Magyarországon: kötelességek és hiányosságok" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Mennyi pénz kellene? Az biztos, hogy (1) ellensúlyozni kell az értékcsökkenést (számviteli megközelítés), illetve biztosítani kell a (2) műszakilag és a (3) gazdaságilag indokolt és szükséges közúti kiadások forrásait. Az is evidencia, hogy amennyiben a kiadások összege tartósan alacsonyabb, mint az értékcsökkenési leírás, akkor az útvagyon értéke folyamatosan csökken. Ilyen esetben a nyújtott közúti szolgáltatások színvonala, azaz az utak minősége is folyamatosan romlik. Problémát jelent az is, hogy a felújítások elmaradása a későbbiekben progresszív mértékben növeli a pénzigényt.

Az amerikai jegybank ismét beindíthatja a pénznyomdát, de nem az inflációtól kell félni, hanem pont ellenkezőleg, az infláció hiányától.

Befektetők és közgazdászok hetek óta a Fed elnökének Jackson Hole-i nyilatkozatára vártak, mondván Ben Bernanke most talán bejelenti az amerikai pénznyomda harmadik körét. Bejelentés ugyan nem történt a múlt hét pénteki eseményen, a jegybankár azonban szépen előkészítette a terepet, egyértelművé téve, hogy ha a gazdaság állapota úgy kívánja, akkor egy percig sem fognak habozni. (Bővebben lásd "Közel a deflációs zónához az USA" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Infláció alakulása az Egyesült Államokban

Oka mindenesetre lenne a jegybanknak élénkíteni - a munkanélküliség magas, a gazdasági növekedés pedig lassú -, a kérdés ugyanakkor továbbra is az, hogy feltétlenül jó ötlet-e szünet nélkül üzemeltetni a pénznyomdát. A szkeptikusok ugyanis azért aggódnak, hogy a jegybank által kinyomtatott dollár milliárdok előbb-utóbb fel fogják pörgetni az inflációt, és el fogják értékteleníteni a dollárt, míg nem az "agyon nyomtatott" zöldhasú már fabatkát sem fog érni.

A jövőbe fektetni mindig a legjobb üzlet, Európa mégis kínosan keveset költ kutatás-fejlesztésre. Hogy lesz ebből gyors talpra állás?

Kutatás és fejlesztés, két szó, amely egy gazdaság hosszú távú növekedési lehetőségeit meghatározza. Ha a cégek új technológiákat/megoldásokat dolgoznak ki, az a jövőben beruházásokat, munkahelyeket, növekedést, jövedelmet és az egész gazdaságon végigfutó fellendülést hoz. A hosszú távú siker érdekében létfontosságú, hogy egy gazdaság milliárdokat költsön kutatásra, még akkor is, ha az eredmények csak hosszú évek múltán jelentkeznek. (Bővebben lásd "Többet kellene K+F-re költeni" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Egy brit kutatók által készített elemzés egyértelműen kimutatta, hogy annál jobbak egy ország hosszú távú növekedési kilátásai, minél többet költ kutatás/fejlesztésre.

Hurrikánok, Izrael-Irán közti konfliktus, pénznyomda, amerikai elnökválasztás, Kínai padlófék - izgalmas időszak vár az olajra, annyi szent.

Érdekes pályát írt le az olajár idén, az év elején még 110 dollár fölött is megforduló amerikai WTI olaj árfolyama júniusban 80 dollár alá bukott, majd augusztus végére ismét megközelítette a 100 dollárt.

Szakemberek szerint a pénzpiacokon az egyik legbizonytalanabb jövőkép épp az olajé, miután egyszerre több olyan kockázati tényező is van a piacon, ami akár egymagában is képes lenne jelentős elmozdulást kiváltani. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

Itt van mindjárt a hurrikánszezon, melynek legfrissebb szereplője, az Isaac névre keresztelt trópusi vihar fenyegetése több dollárral emelte meg az energiahordozó árfolyamát. Szintén a további emelkedés irányába mutat az Izrael és Irán közötti konfliktus - emlékezzünk csak az észak-afrikai harcok által keltett hirtelen árfolyam emelkedésre -, vagy az amerikai jegybanktól várt QE3, azaz a pénznyomda harmadik köre.

Megvan a hosszú távú megoldás az eurózóna bajaira: a német áraknak és béreknek a spanyolénál gyorsabb ütemben kell nőniük.

Az eurózóna jelenleg számos problémával küzd, melyek többsége arra vezethető vissza, hogy az azonos pénzt használó országok az elmúlt 10 évben más-más fejlődési utat követtek. A spanyol árak és bérek például gyorsabb ütemben nőttek mint a német mutatók, ami oda vezetett, hogy a spanyol gazdaság ma már nem hatékony, és így nem tud versenyezni a némettel. (Bővebben lásd cikkünket a jobb oldali hasábban)

A különbségeknek így vagy úgy de ki kell egyenlítődniük. Minthogy az országok ugyanazt a pénzt használják, a spanyol deviza leértékelése nem képzelhető el - ez lenne a gyors megoldás -, így nem marad más út, mint hogy a német árak és bérek a következő években a spanyolénál gyorsabb ütemben emelkedjenek. Lényegében ugyanazt a folyamatot kell végigjárni, mint az elmúlt tíz évben, csak ellenkező előjellel.