Súlyos terhet cipelnek a fiatal diplomások az Egyesült Államokban, ma már több mint 40 százalékuk rendelkezik diákhitellel, amely arány 15 éve még „csak” 25 százalék volt.

A tartozás összege is meredeken emelkedik, átlagosan már a 26 000 dollárt is meghaladja, ami forintban kifejezve a hatmilliót közelíti. Sőt, a diákhitelesek 10 százalékának már bőven 60 000 dollár fölötti tartozással kell megküzdenie, ami forintban már közel 14 milliót tesz ki. (Bővebben lásd "Történelmi csúcson a diákhitel tartozások" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A tendenciák azt mutatják, hogy mind a diákhitellel rendelkezők aránya, mind pedig a tartozások átlagos összege meredeken emelkedik, ami ha nem is rövid távon, de egy-két évtized múlva akár komoly fejtörést is okozhat majd.

A jelen helyzetet tovább súlyosbítja, hogy míg a diákhitel tartozások emelkedtek, addig a lakosság legbőbb vagyontárgya – a lakóingatlan – a 2006-ban mért csúcsról mára közel harmadával értékelődött le, a munkanélküliség pedig jelentősen emelkedett. Így egyre kevesebből kell kigazdálkodni egyre többet a fiatal diplomásoknak, ráadásul az elhelyezkedés is egyre nehezebb.

Egy gazdaságban sohasem jó hír a hitelállományok hirtelen és jelentős emelkedése, elég csak a válság előtti években felfutó jelzáloghitelezésre, és az ezáltal kirobbanó pénzügyi krízisre gondolni. Bár a diákhitelek volumene meg sem közelíti ezt a tételt, hamarosan eljöhet az a pillanat, amikor a fiatal diplomások egyre nagyobb hányada kerül bajba a visszafizethetetlen hitelek miatt.

Nem véletlen, hogy egyre erősebbek azok a hangok, melyek a törlesztési feltételek könnyítését javasolják…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Hogy lesz így Barca-Real?

Mire elég az Alaptörvény?

Hogyan lehetne teljes biztonságban a pénzem?


Csőddel menekülhet meg Európa

Adózzanak a gazdagok!

Mi lesz veled, Spanyolország?