Aki iránt erős a bizalom, az szinte bármit megtehet, függetlenül attól, hogy a Facebookról vagy épp egy jegybankról van szó. Legalábbis egy darabig.

A központi bankok járatlan útra tévedtek a válság alatt, amint szakítottak addigi konzervatív politikájukkal, és a korábbi infláció elleni küzdelem helyett a kötvénypiacok stabilitását igyekeztek fenntartani, a bankrendszert megmenteni, sőt a gazdasági növekedés és a munkanélküliség problémáját megoldani. Mi több, nem csak a célok változtak meg, de az eszközök is, az – időközben 0 százalék közelébe csökkentett - alapkamat mellett ugyanis a fegyvertárban már a százmilliárdos pénznyomtatás, az állampapír vásárlások, sőt az egyéb hitelpapírok vétele is helyet kapott. (Bővebben lásd "Brand-management és a fejlett világ jegybankjai" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON!
KÖVESSEN MINKET A LINKEDINEN!


Ebben a furcsa küzdelemben elsőre úgy tűnik, hogy a jegybankok győzelmet arattak, hiszen a bankrendszerek stabilak, az állampapírpiacok kitartanak, és a gazdasági növekedés is lassan-lassan beindul. Félő ugyanakkor, hogy a fejlett gazdaságok jegybankjai végül úgy járnak, mint az Apple vagy a Facebook, vagyis a kezdeti sikereket követően végül jön a keserű csalódás - véli Mohamed El-Erian, a mintegy 2000 milliárd dollárt kezelő Pimco befektetési alap vezetője.

A két említett technológiai óriás ugyanis olyan erős márkanévvé vált és olyan mértékben nyerte el a piacok bizalmát, hogy a vásárlók a valós értéknél többet is hajlandóak voltak kifizetni a termékekért, a befektetők pedig jóval a valós érték fölé hajtották a részvények árfolyamát. Aztán, mikor az inga túllendült, és a túlzott bizalmat követte kijózanodás, akkor következett a keserű csalódás…

A jegybakokkal is valami ilyesmi történhet, amint az irányukban meglévő rettentő erős bizalmat és hitet kihasználva különböző korábban ki nem próbált eszközökkel olyan szintre manipulálták a különböző értékpapírok árfolyamát, ami gazdaságilag már nehezen indokolható.

A Fed is, és ma már az EKB is kiváló érzékkel tudja a saját javára fordítani az irántuk kialakuló bizalmat, a válságkezelés jelenlegi fázisában azonban egyre inkább azon kellene dolgozni, hogy minél kevésbé avatkozzanak bele a gazdasági folyamatokba, és minél inkább a piacokra hagyják az események irányítását. Ha nem így tesznek, és a hitelüket kockáztatva továbbra is tevékeny részt akarnak vállalni a válságkezelésből, akkor könnyen lehet, hogy a jegybankoknak feltétlen bizalmat szavazók hamarosan olyan csalódást élhetnek át, mint korábban az Apple vagy Facebook álmokat vakon követő invesztorok.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Kevesebb adót, több munkahelyet!

Ennyi volt a „Made in China”?

Nem mindegy, mit teszünk az árvíz ellen


Jönnek a zombi bankok

Napi pár órát kellene csak dolgozni

Elszabadultak a kapzsi bankárok