Egy amerikai elitegyetem szerint Magyarországnak kiemelkedően jók a gazdasági adottságai.

Magyarország a világ 14. legjobb exportszerkezetével rendelkezik – legalábbis erre jutottak az amerikai MIT kutatói, akik aszerint tették sorba az országokat, hogy melyik hányféle és milyen komplexitást megjelenítő terméket exportál (lásd "Versenyképesség mint felhalmozott tudás" című ismertetőnket a jobb hasébban.).

Az elemzés abból indul ki, hogy az országok növekedési kilátásait és lehetőségeit alapjaiban határozza meg a gazdaság termelési szerkezete. Minél többféle és minél komplexebb, összetettebb termék szerepel a terméklistán, annál magasabb a potenciális növekedési ütem.

Az MIT "The Atlas of Eccnomic Complexity" című tanulmányát Fazekas Károly, az MTA KRTK főigazgatója mutatta be az 50. Közgazdász Vándorgyűlésen pénteken, Egerben. Fazekas ehhez hozzátette, hogy az elemzés azt mutatja, hogy a gazdasági prosperitás alapja a felhalmozott tudás, ami visszaköszön a termelésben, különös tekintettel a kivitelre.

Márpedig Magyarország ebből a szempontból a jelek szerint világviszonylatban is jól áll. A legversenyképesebb gazdasággal ezen összeállítás alapján Japán rendelkezik, majd Németország és Svájc következik. Magyarország olyan ipari nagyágyúkat is megelőz, mint például Olaszország, Hollandia és Kína. A régióban az egyetlen jobb helyzetben levő ország Csehország – bár ehhez az is hozzátartozik, hogy az adatok 2008-asak…

Fazekas Károly szerint a jó helyezés elsősorban azt mutatja, hogy Magyarorszégnak jók a lehetőségei, amit a jelek szerint nem igazán tud kihasználni: nagy tudáspotenciállal rendelkezünk, amivel nem igazán tudtunk élni.

Bízzunk benne, hogy ezt a fenti mondatot nemsokára úgy folytathatjuk, hogy "egészen eddig".

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Egyre nagyobb bajban a fiatal diplomások

Hogy lesz így Barca-Real?

Mire elég az Alaptörvény?

Hogyan lehetne teljes biztonságban a pénzem?

Csőddel menekülhet meg Európa

Adózzanak a gazdagok!