A válság alatt többször is arról szóltak a hírek, hogy az adófizetők pénzén, milliárdos összegekkel meg kell menteni a bankokat. A hangsúly ezen van: „Kell”.

A kérdés, ami először beugrik, hogy vajon miért is kellene? Magunk körül számtalan vállalkozást ismerünk - a sarki fűszerestől a ruhaboltosig -, akiket senki sem ment meg, főleg nem az adófizetők pénzén. De vajon mi a különbség az országhatárokon átnyúló bankok, és a sarki fűszeres között? (Bővebben lásd "Szigorúbb tőkemegfelelés és modern bankrendszer" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A legfontosabb különbség a rendszerkockázatban rejlik. Ha ugyanis egy óriásbank elbukik, az magával ránthat egész iparágakat, sőt országokat. Ez elfogadhatatlan természetesen, az apokaliptikus összeomlásnál nyilvánvalóan jobb, ha az adófizetők néhány milliárd dollárt vagy eurót betolnak.

A trükk az egészben ugyanakkor az, hogy a bankok és a bankárok szándékosan vállalnak be extra magas kockázatot - azaz szándékosan táncolnak a szakadék szélén -, hiszen tudják, hogy ha nyernek, akkor a nyereség az ő zsebükben landol, míg ha veszítenek, akkor az adófizetők úgyis ugranak, és mentenek. A bankok a működésük mindössze 10 százalékát finanszírozzák tőkéből, a fennmaradó 90 százalék hitel, azaz ilyen kockázat mellett a bank már egy 5-10 százalékos tőkeveszteség esetén is a csőd szélére kerülhet.

A kérdés ezek után az, hogy miként lehetne működőképes bankrendszert fenntartani úgy, hogy ne kelljen minden válságban milliárdos adófizetői pénzeket felhasználni. Anat Admati, a Stanford professzora ás Martin Hellwig, a University of Bonn közgazdásza szerint a megoldás egyszerű: a kb. 10 százaléknál jóval magasabb, akár 25 százalékos tőkekövetelményeket kell támasztani a bankok felé. Azaz, egy bank a működésének 20-25 százalékát finanszírozza saját tőkéből, így ha egy válság alatt a tőkéje 10-15 százalékát elbukja, még mindig talpon maradhat.

A bankárok természetesen azzal védekeznek, hogy 25 százalékos tőkeszint mellett képtelenség lenne fenntartani a hitelezés jelenlegi szintjét, és a hitelkamatok is felszöknének, a közgazdászok azonban a 18-19. századi példákra támaszkodva bebizonyították – akkoriban még magasabb tőkeszint mellett működtek a bankok, miután nem voltak állami mentőakciók -, hogy ebből egy szó sem igaz. A tőkére vonatkozó sokkal szigorúbb előírásokkal mindenki jobban járna, kivéve a kivételes lobbi erejéről híres bankárokat, akik az új rendszerben kevesebb extra profitot tudnának zsebre tenni…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Felejtsük el a minimálbért?

A gatyánk is rámegy az IMF-hitelre

Még több magyart Londonba?!

Kell-e rezsimváltás a változáshoz?

Megfeji az állam a bűnösöket

Nem mindegy, mennyiért rúgnak ki