Vannak népek, akik igénylik az állami gondoskodást, és vannak, akik nem kérnek belőle. Mi magyarok vajon melyik csoportba tartozunk?

Az amerikai elnökválasztási kampány felvet egy érdekes kérdést: lehet-e választást nyerni a kapitalizmus fellegvárában egy olyan politikával, mely az állami szerepvállalás erősítésére épít? (Bővebben lásd "Nem kell a nagyobb állam az USA-ban" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Barack Obama ugyanis pont ebbe az irányba igyekszik terelni az USA gazdaságát, az első elnöki ciklus során a százmilliárdos gazdaságélénkítő csomagok után következett a jelentős társadalmi vitát kavart egészségügyi reform (Obamacare), végül az adósságválság egy lehetséges megoldási javaslataként előkerül a magasabb jövedelműek adóinak emelése.

Michael Barone, a Financial Times politikai szakértője ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ez a politika eddig még egy alkalommal sem vezetett eredményre az Egyesült Államokban, az amerikaiakban ugyanis egészen mélyen benne van a vállalkozó kedv, a gazdasági kérdésekben is fontos szabadságérzet. Ők nem azt szeretnék, hogy az állam gondoskodjon róluk, hanem azt, hogy az adórendszer, a szabályok, és úgy általában a teljes gazdasági berendezkedés lehetővé tegye a vállalkozást, a saját erőből boldogulást.

A szakember szerint vannak népek, melyek igénylik az állami gondoskodást, és vannak, akik nem. Az amerikai az utóbbihoz tartozik, ennek megfelelően a választáson induló politikus jobban teszi, ha a gazdasági programjában sem ígér növekvő állami befolyást.

Magyarországon is érdemes feltenni a kérdést, hogy mi magyarok vajon mit várunk el az államtól. Igényeljük-e, hogy felkaroljon miket, hogy az élet valamennyi területén besegítsen, szabályokat hozzon, vagy inkább azt szeretnénk, ha alacsonyabb elvonások mellett hagyná, hogy mindenki maga boldoguljon?

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Mindent eláraszt az olcsó gáz

Devizahitel-csapda és a magyar lélek

A kicsi bank a jó bank?

A külföldre települők felforgatják az EU-t

Csak az ATM ki ne ürüljön!

Beletörik a magyarok bicskája a pénzügyekbe