Magyarország rendbetételéhez először azt kell megtalálni, hol van tere a takarékosságnak.

A magyar költségvetést rendbe kellene tenni – ebben mindenki egyetért, a hogyannal kapcsolatban azonban már komolyak a véleménykülönbségek. Nem is arról van szó, hogy ki melyik területen tartja túlzónak a kiadásokat (a bevételekről most nem is szólnék), hanem arról az alapvető eltérésről, ami a makrogazdasági és mikrogazdasági megközelítésből adódik (erről lásd "A közvagyon ne legyen elfekvő tőke, a közpénzre befektetésként tekintsünk!" című írásunkat a jobb oldali hasábban).

A hétvégén megrendezett 50. Közgazdász Vándorgyűlésen nagyon jól kitapintható volt ez a két álláspont, főleg szombaton, a Költségvetési Tanács nyílt ülésén. A Magyar Nemzeti Bank elnöke ugyanis tipikusan makroérvelést használt, az Állami Számvevőszék elnöke pedig tipikusan mezo-, illetve mikroszintűt – feltehetően nem függetlenül az általuk vezetett intézmények jellegétől, munkájától.

A makroszintű megközelítésre nem térnék ki részletesen, a nyilatkozó közgazdászok szinte teljessége ugyanis ezt vallja, és ennek megfelelően ez egy viszonylag ismert hozzáállás: a költségvetés kiadási oldalának tételei közül nemzetközi, illetve egyéb összevetések alapján ki kell választani a túlzónak látszókat, és ezeket a megfelelő szintre kell csökkenteni.

Ez a megközelítés nem számol a mikroszinttel – azaz azzal, hogy vajon a kiadási előirányzat csökkentése megvalósítható-e anélkül, hogy jelentősen csökkenjen a szolgáltatási színvonal. A mikromegközelítés ezzel ellentétes logikát követ, és azt mondja: a papír mindent elbír, valódi államháztartási helyzetjavulást és takarékosságot csak hatékonyságnöveléssel lehet elérn. Ehhez természetesen ismerni kell a költségvetési intézményeket, a közkiadások intézményrendszerét, mégpedig belülről – tudni kell, hogy melyik intézmény működik kevéssé hatékony módon, hol van tere a javulásnak.

Makroszinten csak „megszorítani” lehet, a valódi megtakarítások eléréséhez aprólékos munkával fel kell deríteni az állami működés hibáit. A költségvetési gazdálkodásban eredményességnek és hatékonyságnak kell érvényesülnie, a tervezést kiszámíthatóbbá kell tenni. A költségvetési kiadások mennyiségét és minőségét nem szabad elválasztani egymástól.

Teljes nonszensz például, hogy elvárjuk az államtól a hatékony és célszerű forrásfelhasználást, de a közkiadásokkal kapcsolatban nem támasztunk eredményességi követelményeket. Nincsenek egyértelműen meghatározott célok és mérhető kritériumok. És mindezek előtt rendbe kellene tenni a költségvetési szervek információs és számviteli rendszerét – jelenleg ugyanis vannak számaink, de ezek egyáltalán nem adnak megbízható képet egy-egy szervezet gazdálkodásáról, közpénz-felhasználásáról.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

A nagy magyar adósságcsapda

Kevesebb segélyt, olcsóbb oktatást!

Ilyen is van: Magyarország az élbolyban

Egyre nagyobb bajban a fiatal diplomások

Hogy lesz így Barca-Real?

Mire elég az Alaptörvény?