Portugália kilátástalan helyzetbe került, nagyon úgy tűnik, hogy az ország képtelen lesz elkerülni az államcsődöt.

A görög állampapírok átstrukturálását - azaz csődjét – az EU illetékesei szigorúan egyszeri esetnek nevezték, és hangsúlyozták, hogy ilyen soha többé nem fordulhat elő az eurózónában. Nagyon úgy tűnik ugyanakkor, hogy tévedtek, Portugália számára ugyanis hamarosan nem marad más út, mint a csőd bejelentése és az állampapírok egy jelentős részére bejelentett fizetésképtelenség. (Bővebben lásd "Elkerülhetetlennek tűnik a második portugál mentőcsomag" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle


A portugál gazdaság képtelen kilépni a recesszióból, az államadóság GDP-hez mért aránya 120 százalékra ugrott - ez a szint piaci alapon már finanszírozhatatlan -, a költségvetés pedig évről évre csalódást okoz. A 2011-es 4,4 százalékról a deficit tavaly 6,4 százalékra emelkedett, idén pedig 5,5 százalék közelében alakulhat, vagyis a szűnni nem akaró recessziónak köszönhetően a megszorítások ellenére esély sincs a 3,0 százalék alatti hiányra.

Ezzel egy időben az ország politikailag is megosztott, a kormány folyamatos támadásoknak van kitéve, a költségvetés rendbe tételéhez szükséges politikai támogatás pedig hiányzik. A miniszterelnök bejelentette, hogy több adóemelés nem lesz, az alkotmánybíróság elmeszelte a megszorító intézkedések egy részét - közalkalmazottak, nyugdíjasok és munkanélküliek jövedelem- és fizetéscsökkentését -, és nagyon úgy tűnik, hogy faragni már csak az oktatás/egészségügyi kiadásokon lehet.

Egy kétségbeesett ötletként felmerült, hogy az állam csökkenteni tudná kiadásait, ha a közalkalmazottak fizetésének egy részét nem készpénzben, hanem állampapírban teljesítené, ez az elképzelés ugyanakkor inkább tekinthető egyfajta érdekességnek, mint valós alternatívának.

A számok alapján szinte biztosan kijelenthető, hogy a portugál állampapírok csődje elkerülhetetlen, 120 - vagy pár év múlva már inkább 140-150 százalékos - államadósságot nem lehet a piacról finanszírozni, az pedig hosszú távon elképzelhetetlen, hogy az EU/IMF fizesse a portugál számlákat.

A legvalószínűbb forgatókönyv minden bizonnyal az, hogy a nemzetközi hitelezők megpróbálnak összeállítani egy második, akár százmilliárd euróra rúgó mentőcsomagot a portugáloknak, az igazi megoldás azonban – követve a görög forgatókönyvet – vélhetően az lesz, hogy a portugál állampapírokon is leírnak bizonyos mértékű, 30-40-50, ki tudja mekkora veszteséget. A válság tehát szépen csendben dolgozik a háttérben - az első mentőcsomag 78 milliárd eurójából 61 milliárdot már felhasználtak a portugálok -, és a kérdés már nem is az, hogy ki lesz a következő áldozat, hanem sokkal inkább az, hogy mikor.

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Nem omlott volna össze a világ, ha…

Fojtogató csapdában a munkanélküliek


A világ legdrágább Excel-hibája

A GDP-nek még egy bomba is jót tehet

Szegény németek mentik az eurót


Mennyi zsebpénzt kapjon a gyerek?