Heineken két sör között olyan EU-ról álmodott, ahol szinte minden állam megszűnne a mai formájában. Kivéve persze minket.

1992-ben, a maastrichti szerződés elfogadása után a holland sörgyáros Alfred Heineken egy olyan Európai Egyesült Államokat javasolt, amiben szinte minden mai országot szétszabdaltak volna. A politikai unió napirendre kerülésével (erről lásd az Európa politika újradefiniálása című írásunkat a jobb hasábban) most újra aktuális lett a fölöttébb meglepő felvetés.

Az ötletének publikálása után tíz évvel elhunyt Heineken pamfletjében 75 államból, illetve inkább régióból álló EU-t vizionált, a határokat pedig az alapján alakította volna ki, hogy mindenhol 5-10 millióan éljenek. A szerinte káros „nacionalizmus” ellen kiötlött felosztás annyira idegen volt az akkori valóságtól, hogy hamar feledésbe merült – de most, 20 évvel később és az európai integráció válsága közepette újra divatos lett egyes körökben.

Heineken felvetése azért került újra az érdeklődés homlokterébe, mert sokak szerint a mostani krízishelyzetet csak az integráció mélyítésével lehet megoldani, ami azt jelenti, hogy politikai uniót kell létrehozni – azaz valamiféle Európai Egyesült Államokat. A tagállamok egyenként ugyanis kicsik, együtt azonban igazi globális szereplők: az EU lehetne a világ hetedik legnagyobb országa, harmadik legnépesebb állama és legnagyobb gazdasági egysége.

De mit is képzelt el a mai Európa helyén a dúsgazdag és az európai egyesülés meggyőződéses híve, Heineken? Elég csak ránézni a térképre, és meglepődni: a mai nemzetállamokból mindössze pár maradna egyben, mégpedig természetesen azok, amelyek nem elég nagyok a feldaraboláshoz. Ilyen az összes észak-európai állam, Portugália, Horvátország, Szlovákia - és Magyarország is. Nem beszélve arról, hogy a holland milliárdos egy tollvonással egyesítette Írországot...

Fölöttébb irreálisnak tűnik a felvetés, pedig amennyiben az EU valóban a politikai unió felé mozdul el, akkor ez - mármint a nemzetállamok súlytalanná válása és a régiók felértékelődése - könnyen realitássá válhat. Ne feledjük azonban azt se, hogy Heineken egy egyszavas alcímet is adott az Európai Egyesült Államok című írásának, mégpedig ezt: "Eurotopia". Ebben pedig ugyanannyira benne van az Európa szó, mint az utópia.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle 

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Akiknek szitokszó az EU


Így jött össze a magyar gigaadósság

Így szerelheted le a maffiát

Mennyire fogjuk szigorúan a bankokat?

Frankhitelek: a vak is láthatta

Nem akarok közalkalmazott lenni!