Pénzügyi Szemle online blog

Mi valójában az IMF? Pénzügyi mentőangyal, vagy a gonosz gazdag nagybácsi? Vagy egyszerre mind a kettő?

Az IMF a válság alatt kapott hideget-meleget, volt ahol üdvözölték, volt ahol ferde szemmel néztek rá. Addig jellemzően rendben van, hogy a Valutaalap pénzt ad a bajba jutott államoknak, de azzal már sokaknak baja van, hogy a demokratikusan megválasztott kormányok ellenében és így a polgárok akaratát felülírva feltételeket is szab.

A demokrácia-vitát félretéve felmerül a kérdés, hogy vajon az IMF jó receptet ír-e fel, illetve stabilizáló hatású-e, ha megszületik a megállapodás a valutaalaposokkal? Egyesek szerint még az is meglehet, hogy a Valutaalap pont a sokat kritizált "feltételekkel" ágyaz meg a következő válságnak, illetve hogy az IMF-jelenlét erősíti a pánikhangulatot, és robbantja ki a bankpánikot. (Bővebben lásd "IMF-programok hatása a pénzügyi stabilitásra" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Ezeket a kérdéseket a szkeptikusok világszerte felvetették, és bár végleges válasz nincs (főleg, mert sokféle hatással kellene egyszerre számolni és ezeket valamiképp aggregálni, illetve mert maga az IMF is bevallotta, hogy évekig lejárt receptet írt fel), de egy friss kutatás szerint annyi bizonyos, hogy az IMF jelenléte egy országban csökkenti a bankválság és pénzügyi pánik kialakulásának esélyét.

Brüsszelben és Washingtonban nem úgy számolnak, mint Budapesten. Kinek lehet hinni?

A hiteltárgyalások csúszásának legszürreálisabb momentuma, hogy nem egyeznek meg a magyar kormány és a nemzetközi pénzügyi intézmények előrejelzései. Budapest szerint a bejelentett lépések biztosítják a hiánycél teljesülését, Washington és főleg Brüsszel szerint pedig nem. Kinek lehet hinni egy ilyen helyzetben? (Bővebben lásd ''Nem igaz, hogy a Valutaalap tévedhetetlen'' című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A fenti kérdésre politikai szimpátia és a feltételezett elfogultságok alapján is lehet válaszolni, de talán érdemes végiggondolni egyéb szempontokat is (természetesen az a legjobb, ha valakinek van annyi szabadideje, szakértelme és adata, hogy önmaga járjon utána az eltérés okainak). Az alábbi pontokat emelném ki, megfontolásra javasolva őket.