Pénzügyi Szemle online blog

Mit tehetünk, ha a milliárdok eltűnnek, a megrendelést pedig a "haverok" kapják?

A korrupció mára az emberek életének szerves részévé vált. Ha olyan szerencsések vagyunk, hogy a saját bőrünkön még nem tapasztaltuk, a hírekből akkor is beugrik egy-két "eset", melyek ugyanakkor többnyire következmények nélkül maradnak. Néhány napig, esetleg hétig cikkeznek arról, hogy "ki mennyit lopott", vagy egy-egy nagyberuházás során "mi hogy csúszott el", és ennyi. (Bővebben lásd "Az iskolapadban kezdődik a korrupció elleni harc" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A korrupció láthatatlanul átszövi a gazdaságot, rombolja a bizalmat, lassítja az ügyintézést, gyengíti a jogállami kereteket. Az okozott károk gyakran alig észrevehetőek, a megbízhatatlan rendszer miatt egész beruházások maradhatnak el, munkahelyek veszhetnek oda, a már meglévő rendszerek pedig fokozatosan lerobbanhatnak.

Miért pont egy görög városban rendezi be regionális központját a Hewlett-Packard? Talán épp a megszorítások és a fizetéscsökkentések miatt?

A görög Piraeus lesz a Hewlett-Packard európai, közel-keleti és afrikai elosztó központja, azaz a világ egyik legnagyobb IT vállalata a görög város kikötőjén és vasúti hálózatán keresztül szállítja majd a várhatóan 50 milliárd dollár értékű számítástechnikai termékeit. A megállapodás a görög városban több száz új munkahelyet, beruházásokat és jövedelmet jelent, arról nem is beszélve, hogy a HP-hoz köthető vállalatok közül vélhetően jó néhány ugyancsak megjelenik majd a régióban. (Bővebben lásd "Megszorítások helyett beruházás és innováció" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

De miért pont a romokban heverő Görögországot választotta a számítógép piac óriása? Talán nem olvassák a híreket, hogy a görög gazdaság a csőd szélén billeg, és bármelyik pillanatban kiléphetnek az eurózónából, ami romba döntene mindent? Vagy elképzelhető, hogy a görög kormány által elfogadott megszorítások és a fizetéscsökkenések ennyire vonzóvá tették a dél-európai államot?

Talán elkerülhettük volna a svájcifrank-hitelek összeomlását, ha időben figyelmeztetnek - márpedig az idei közgazdasági Nobel-díj egyik esélyese épp az ilyen lufikkal foglalkozik jó ideje.

A pénzpiacokon időről-időre kialakulnak buborékok, melyek előbb hirtelen összeomlással, majd elhúzódó recessziókkal fenyegetnek. Elég csak a 2000-es évek elején kidurrant technológiai lufira, a 2008-as pénzügyi összeomlást előidéző amerikai ingatlanpiaci buborékra, vagy a magyar háztartások életét megkeserítő svájcifrank-hitelezésre gondolni. (Bővebben lásd "Nobel-díj esélyesek 2012: Robert J. Shiller" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A kérdés csak az, hogy ha tudjuk, hogy lesznek buborékok, melyek súlyos veszteséget fognak okozni, akkor vajon miért nem tudunk tenni ellenük. Egyáltalán, miért alakulnak ki ezek a pénzügyi lufik, mi mozgatja a folyamatban részt vevő egyéneket, és honnan lehet tudni egy áremelkedésről, hogy elérte a buborék-fázist?

Még csak arról sem dönthetünk teljesen szabadon, hogy milyen kapitalizmust építünk Magyarországon.

Sokféle kapitalizmus van, még akkor is, ha az államszocializmusból kiépített kínai rendszert nem is vesszük figyelembe. A liberális demokráciákban látható két véglet az amerikai liberális piacgazdaság, illetve a skandináv államokban jellemző koordinált piacgazdaság. A politológiai és közgazdasági szakirodalom szerint mind a két típus életképes, képes magas életszínvonalat és dinamikus növekedést biztosítani - de természetesen vannak eltérések közöttük. (Bővebben lásd "Melyik kapitalizmust válasszuk?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Három kutató, Daron Acemoglu, James A. Robinson és Thierry Verdier a kapitalizmus-típusok innováció terén megfigyelhető eltéréseiről írt tanulmányt. Szerintük az amerikai modell sikeresebb a radikális újítások terén (szoftveripar, biotechnológia, félvezetőgyártás), míg a skandináv megközelítésű államokban erősebb az "inkrementális" innováció, az újítások továbbfejlesztése (gépipar, tartós fogyasztási cikkek, közlekedésipar). Az is eltérés, hogy a koordinált piacgazdaság biztosabb és kiegyenlítettebb szociális feltételeket teremt, mint liberális társa.

Az amerikai jegybank ismét beindíthatja a pénznyomdát, de nem az inflációtól kell félni, hanem pont ellenkezőleg, az infláció hiányától.

Befektetők és közgazdászok hetek óta a Fed elnökének Jackson Hole-i nyilatkozatára vártak, mondván Ben Bernanke most talán bejelenti az amerikai pénznyomda harmadik körét. Bejelentés ugyan nem történt a múlt hét pénteki eseményen, a jegybankár azonban szépen előkészítette a terepet, egyértelművé téve, hogy ha a gazdaság állapota úgy kívánja, akkor egy percig sem fognak habozni. (Bővebben lásd "Közel a deflációs zónához az USA" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Infláció alakulása az Egyesült Államokban

Oka mindenesetre lenne a jegybanknak élénkíteni - a munkanélküliség magas, a gazdasági növekedés pedig lassú -, a kérdés ugyanakkor továbbra is az, hogy feltétlenül jó ötlet-e szünet nélkül üzemeltetni a pénznyomdát. A szkeptikusok ugyanis azért aggódnak, hogy a jegybank által kinyomtatott dollár milliárdok előbb-utóbb fel fogják pörgetni az inflációt, és el fogják értékteleníteni a dollárt, míg nem az "agyon nyomtatott" zöldhasú már fabatkát sem fog érni.