Pénzügyi Szemle online blog

Minél többet törlesztünk, annál jobban eladósodunk?

A magyar közpolitikai vitákban is gyakran hallani ugyanazzal az időszakkal kapcsolatban, hogy csökkent, illetve nőtt az adósság. Ez a két állítás alapvetően ellentétes, de mégis van olyan közgazdasági elmélet, ami kibékítheti ezt az antagonizmust (az adósságcsökkentés lehetőségeiről lásd "A fenntartható adósság elérésének hét módja" című cikkünket a jobb hasábban).

Az amerikai jegybank ismét beindíthatja a pénznyomdát, de nem az inflációtól kell félni, hanem pont ellenkezőleg, az infláció hiányától.

Befektetők és közgazdászok hetek óta a Fed elnökének Jackson Hole-i nyilatkozatára vártak, mondván Ben Bernanke most talán bejelenti az amerikai pénznyomda harmadik körét. Bejelentés ugyan nem történt a múlt hét pénteki eseményen, a jegybankár azonban szépen előkészítette a terepet, egyértelművé téve, hogy ha a gazdaság állapota úgy kívánja, akkor egy percig sem fognak habozni. (Bővebben lásd "Közel a deflációs zónához az USA" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Infláció alakulása az Egyesült Államokban

Oka mindenesetre lenne a jegybanknak élénkíteni - a munkanélküliség magas, a gazdasági növekedés pedig lassú -, a kérdés ugyanakkor továbbra is az, hogy feltétlenül jó ötlet-e szünet nélkül üzemeltetni a pénznyomdát. A szkeptikusok ugyanis azért aggódnak, hogy a jegybank által kinyomtatott dollár milliárdok előbb-utóbb fel fogják pörgetni az inflációt, és el fogják értékteleníteni a dollárt, míg nem az "agyon nyomtatott" zöldhasú már fabatkát sem fog érni.

A kormány várakozásai szerint jövőre megtörhet a 16 éves átok, és a japán gazdaság végre valahára kikászálódhat a deflációs spirálból.

Az elemzők 2013-ban 0,2 százalékos inflációval, és 1,7 százalékos gazdasági növekedéssel számolnak, ami azt jelenti, hogy a másfél évtizedes deflációs dagonyát követően Japán ismét egészséges növekedési pályára léphet. Az üveggömbök 2014-ben már 0,5 százalékos inflációt jósolnak, azaz ha minden igaz, nem egyszeri inflációs évről van szó. (Bővebben lásd "Japán: deflációból ki, adósságválságba be" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)

(A defláció, azaz az árak tartós csökkenése azért veszélyes, mert hosszú évekre leállítja a gazdasági növekedést, hiszen ha az árak lefelé tartanak, akkor nem érdemes vásárolni, beruházni, fejleszteni.)

Annál mélyebb a gazdasági visszaesés és annál lassabb az azt követő felépülés, minél több hitelt osztottak ki a bankok a krízist megelőző években. A szomorú tény az, hogy a 2008-as pénzügyi összeomlás előtt a bankok igencsak bőkezűen szórták a hiteleket Európában, az Egyesült Államokban és Magyarországon is.

"A buborékok kipukkanása hitelszűkülést, eszközfelszámolást, deflációt és vagyoncsökkenést okoz, amelynek arányai olykor katasztrofális méreteket ölthetnek." - írja Soros György "A 2008-as összeomlás és következményei" című könyvében. A legendás spekuláns hangsúlyozza, hogy a 2008-as pénzügyi összeomlás lezárt egy ún. szuperciklust, melynek során a világgazdaság motorja az amerikai fogyasztó volt, a növekedés pedig alapvetően a hitelexpanzióra, azaz az egyre olcsóbb hitelekből megvalósított fogyasztásra épült.

Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint ha nem jön gyökeres változás, akkor a fejlett országokban megismétlődhet az 1930-as évek válságidőszaka. Hasonló félelmei vannak Soros Györgynek is, aki a német szigor hatásai miatt aggódik. De mit is jelent az akkori krízist jellemző defláció, és mennyire kell tőle rettegni?


Az 1930-as években a sorozatos bankcsődök és a pénzügyi rendszer működési szabályainak szigorítása a banki hitelezés összeomlásához, deflációhoz, a munkanélküliség megugrásához és a termelés visszaeséséhez vezetett.