Christine Lagarde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) vezérigazgatója szerint ha nem jön gyökeres változás, akkor a fejlett országokban megismétlődhet az 1930-as évek válságidőszaka. Hasonló félelmei vannak Soros Györgynek is, aki a német szigor hatásai miatt aggódik. De mit is jelent az akkori krízist jellemző defláció, és mennyire kell tőle rettegni?


Az 1930-as években a sorozatos bankcsődök és a pénzügyi rendszer működési szabályainak szigorítása a banki hitelezés összeomlásához, deflációhoz, a munkanélküliség megugrásához és a termelés visszaeséséhez vezetett.

Ebben a deflációs időszakban - amikor az árak évről-évre csökkenést mutattak – a vállalatok elhalasztották beruházásaikat, a bankok csak a legbiztonságosabb adósoknak adtak hitelt, a lakosság pedig fogyasztás helyett inkább tartalékolt, felkészülve a bizonytalan időkre. A defláció így mind a termelést, mind pedig a fogyasztás visszavetette, a gazdaságot pedig valósággal megbénította, amely béklyótól a fejlett országok évekig nem tudtak szabadulni.

A történelmi tapasztalatok és a közgazdasági elmélet is azt mutatja, hogy a defláció sokkal nagyobb veszélyt jelent egy gazdaságra, mint az alacsony szintű, azaz még kordában tartható infláció. De vajon igaza lehet-e a nagy hatalmú IMF-vezérnek, illetve a magyar származású gurunak, és kell-e félnünk attól, hogy a világ ismét belesétáljon a 80 évvel ezelőtti csapdába?

Eltérőek a vélemények, de szerencsére van olyan álláspont is, miszerint az 1930-as évek „rémtörténetének” megismétlődésére rendkívül kicsi az esélye. Így látja például Thorsten Polleit, a Frankfurt School of Finance & Management professzora, a Ludwig von Mises Institute kutatója.

Polleit a How Deflationary Forces Will Be Turned into Inflation című elemzésében (Az inflációtól rettegjünk, vagy a deflációtól? címmel lásd a jobb hasábban) kifejti: a kormányok és a jegybankok - tanulva a múlt hibáiból - ma már minden eszközzel harcolnak a gazdasági depresszió és a defláció ellen. Ha kell, akkor feltőkésítik a bankokat, olcsó jegybankpénzzel árasztják el a bankrendszert, vagy épp gazdaságösztönző programokat indítanak. A mai pénzrendszer amúgy is jóval szabadabb, mint volt az 1930-as évek elején, amikor a fejlett gazdaságok vezetőinek kezét még nagyrészt megkötötték az aranystandard szigorú szabályai.

Polleit szerint a defláció és az évekig tartó gazdasági pangás ma már elkerülhető, sőt, már nem is a deflációtól, hanem sokkal inkább a papírpénz értékállóságába vetett hit megroppanásától, azaz az infláció elszabadulásától kell tartani.