Pénzügyi Szemle online blog

A hitelminősítők gyakran tévedésből dorgálnak meg egy-egy országot. Tévedni emberi dolog, de mi van akkor, ha épp emiatt dől romba a devizapiac?

Ki ne ismerné a Standard & Poor's, Moody's és Fitch hitelminősítő cégeket, melyek a válság alatt több ízben is lesiklópályára küldték az európai tőzsdéket, miután egyik-másik dél-európai országot leminősítették, vagy épp negatív figyelőlistára tették. (Mi magyarok is többször végignéztük a forint zuhanását egy-egy negatív bejelentést követően...)

Az, hogy vannak elemzők, akik felhívják a figyelmet az egyes országok kapcsán felmerülő kockázatokra, kétségtelenül jó dolog, hiszen a befektetők ilyen módon felkészülhetnek a kötvény- vagy devizapiacokban rejlő veszélyekre. Az ugyanakkor már aggasztó, hogy egy így-úgy békésen elevickélő kis ország kötvénypiacát, vagy épp devizáját épp egy hitelminősítés vagy negatív kritika löki a szakadékba, előidézve a befektetők pánikszerű kivonulását. (Bővebben lásd "Farkast kiáltanak a hitelminősítők?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A pénzpiacok rettentő törékenyekké válnak válságos időkben, éppen annyira, hogy egy leminősítés könnyen önbeteljesítővé válhat, és végső soron a pénzügyi összeomlásba, sőt recesszióba taszíthat egy gazdaságot.

Rettentő fontos, hogy Magyarország megfelelő devizatartalékkal rendelkezzen, viszont ha túl sok az euró, azon százmilliárdokat bukhatunk.

Magyarország nem létezhet devizatartalék nélkül, ha nem heverne megfelelő mennyiségű euró a jegybank számláján, akkor az ország pénzügyei szélsebesen összeomlanának, és futhatnák a forintunk után. A válság előtti megközelítőleg 15 milliárd euróról mára 35 milliárd euróra - több mint 10 000 milliárd forint - nőtt a devizatartalékunk, ami egyfelől megnyugtató, másfelől viszont jelentős veszteségforrás, amin akár évi százmilliárdokat is bukhatunk. (Bővebben lásd "A költségvetés kockázatai a következő években" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Két módon is veszíthetünk a túl nagy devizatartalékon. A legkézenfekvőbb és leggyorsabb veszteség abból adódhat, ha a forint erősödik. Igaz ugyan, hogy a jegybanki kimutatásokban nem szerepelnek a napi mozgások, de elméletileg a 35 milliárd eurónyi devizatartalékon akár egy hét alatt bukhatunk 350 milliárd forintot, ha az euró árfolyama 10 forinttal süllyed.

Ha mindenki gyengíteni próbálja az árfolyamot, akkor kitörhet a nagy devizaháború.

Egyik korábbi posztunkban írtunk arról, hogy a saját deviza gyengítése egyértelműen javítja az export versenyképességét. Most egy másik nézőpontból vizsgáljuk meg a kérdést, és bemutatjuk Joseph E. Gagnon, a Peterson Institute kutatóintézet közgazdászának véleményét, aki azt vallja, hogy a világgazdaság jelentős részének kimondottan káros a devizapiaci manipuláció. (Bővebben lásd "Káros vagy hasznos a devizapiaci manipuláció?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A szakember elismeri, hogy ha egy ország manipulálja - mesterségesen gyengíti - a saját devizáját, azzal bővíti devizatartalékait, fellendítheti az exportját, és munkahelyeket teremthet. Csodaszernek tűnik a módszer, de globális szinten semmiképp sem az, a világgazdaság ugyanis egy zárt rendszer, így az egyik ország nyeresége törvényszerűen egy másik ország veszteségeként jelenik meg.

Eleinte jó ötletnek tűnt a devizahitel, aztán mégis befürödtünk vele.

Volt idő, amikor a hitel vagy a készpénz is nagy szónak számított, ma azonban már csak kapkodjuk a fejünket, amikor a bonyolult pénzügyi "szörnyszülöttekről" - CDS, swap, határidős devizapiac - olvasunk. A pénzügyi innovációk szerves részét képezik mindennapjainknak, épp úgy megtalálhatók az egyszerű napi bevásárlás (hitelkártya, bankkártya) során, mint a hosszú távú pénzügyi döntéseinknél (ingatlanhitel, nyugdíjtakarékosság). (Bővebben lásd "Szükséges, de kockázatos - a pénzügyi innovációk tapasztalatai" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Minden pénzügyi újítás egy-egy felmerülő igényhez kapcsolódik, a gond csak az, hogy az új megoldásokkal fejest ugrunk az ismeretlenbe. Nincs előélet, nincsenek múltbeli példák - vagy ha vannak, akkor nem ritkán az emberi kapzsiság elhomályosítja ezeket -, kitaláljuk, megcsináljuk, és bízunk benne, hogy működni fog.

Az elszálló törlesztőrészletek ellenére a magyar lakosság foggal-körömmel ragaszkodik a hitellel terhelt otthonához, míg az autót könnyen veszni hagyja. Csak a pénzügyekhez értenénk jobban.

A pénzügyi kultúra megfelelő szintje elengedhetetlen feltétele a társadalom megfelelő működésének, ha ugyanis a lakosság úgy általában nem ért a pénzügyekhez, és a hitelfelvételek során rossz döntéseket hoz, az a teljes gazdaságot romba döntheti. (Bővebben lásd "A pénzügyi kultúra megjelenése makrogazdasági szinten" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Magyarországon épp ez volt a helyzet a válságot megelőző hitelboom idején, a devizahitelt felvevők egy jelentős része ugyanis nem volt tisztában a választott hiteltermék kockázataival, továbbá elmulasztott házi költségvetést készíteni, azaz nem kalkulált a kamatok és a törlesztőrészletek esetleges emelkedésével - derül ki a Pénzügyi Szemlében megjelent tanulmányból. Ha a hitelfelvevők mindezt megtették volna, akkor most jóval kevesebb gondot okoznának a bedőlt hitelek, mind a lakosság, mind a bankok, mind az állam számára.