Impresszum Help Sales ÁSZF Panaszkezelés DSA

Magyarország még egyben marad

Heineken két sör között olyan EU-ról álmodott, ahol szinte minden állam megszűnne a mai formájában. Kivéve persze minket.

1992-ben, a maastrichti szerződés elfogadása után a holland sörgyáros Alfred Heineken egy olyan Európai Egyesült Államokat javasolt, amiben szinte minden mai országot szétszabdaltak volna. A politikai unió napirendre kerülésével (erről lásd az Európa politika újradefiniálása című írásunkat a jobb hasábban) most újra aktuális lett a fölöttébb meglepő felvetés.

Az ötletének publikálása után tíz évvel elhunyt Heineken pamfletjében 75 államból, illetve inkább régióból álló EU-t vizionált, a határokat pedig az alapján alakította volna ki, hogy mindenhol 5-10 millióan éljenek. A szerinte káros "nacionalizmus" ellen kiötlött felosztás annyira idegen volt az akkori valóságtól, hogy hamar feledésbe merült - de most, 20 évvel később és az európai integráció válsága közepette újra divatos lett egyes körökben.

2 Tovább

Ideje lenne magunkhoz térni

Nagy a baj, ha csak a közös költségvetésben bízhatunk, mert annak realitása egy szál se.

Közös költségvetés, közös kötvénykibocsátás, európai adó, politikai és fiskális unió - a közgazdász-szakértők nagy részének véleménye szerint egyedül az integráció mélyítése lehet a megoldás Európa és az eurózóna bajaira. Na, de vajon ugyanezt gondolják-e az európai választók is, akik végső soron dönteni fognak?

Lehet, hogy teljesen irreális elvi megoldásokon agyalunk már hónapok, sőt évek óta? (Erről szóló, "A válságból kivezető zsákutca" című cikkünket a jobb oldali hasábban találja.)

0 Tovább

Pénzügyi Szemle online blog

blogavatar

Hitelesen és közérthetően közpénzügyekről és gazdaságról

Legfrissebb bejegyzések

Utolsó kommentek