Pénzügyi Szemle online blog

Annál mélyebb a gazdasági visszaesés és annál lassabb az azt követő felépülés, minél több hitelt osztottak ki a bankok a krízist megelőző években. A szomorú tény az, hogy a 2008-as pénzügyi összeomlás előtt a bankok igencsak bőkezűen szórták a hiteleket Európában, az Egyesült Államokban és Magyarországon is.

"A buborékok kipukkanása hitelszűkülést, eszközfelszámolást, deflációt és vagyoncsökkenést okoz, amelynek arányai olykor katasztrofális méreteket ölthetnek." - írja Soros György "A 2008-as összeomlás és következményei" című könyvében. A legendás spekuláns hangsúlyozza, hogy a 2008-as pénzügyi összeomlás lezárt egy ún. szuperciklust, melynek során a világgazdaság motorja az amerikai fogyasztó volt, a növekedés pedig alapvetően a hitelexpanzióra, azaz az egyre olcsóbb hitelekből megvalósított fogyasztásra épült.

A kormányok folyamatos megszorításokra kényszerülnek, hogy csökkentsék a költségvetés hiányát, a jegybankok az euró bevezetésével elveszítették az önálló kamat- és árfolyampolitikát - mégis hogyan legyenek úrrá a gazdasági válságon az eurózóna periféria országai?

A válasz Mickey Levy, a Bank of America vezető közgazdásza szerint egyszerű: csökkenteni kell a béreket!

A szakember - akinek cikkét Bércsökkentés: német recept válságos időkben címen ismertetjük (lásd jobb hasáb) - rámutat, hogy a versenyképesség és a bérszínvonal között szoros összefüggés figyelhető meg, és míg az elmúlt 10 évben a német vállalatok csak óvatosan emelték a béreket, addig az olasz, francia, görög és portugál cégvezetők nagyvonalúak voltak munkavállalóikkal.

Az európai uniós pénzügyi felügyeletek között nem volt együttműködés, ami lehetetlenné tette a fedezetlen devizahitelezés elleni hatékony fellépést. Az uniós szabályozás egy pár éves késéssel lépett életbe.

A 2007-ben kitört pénzügyi válság mára már európai adósságválsággá változott, de azért nem szabad elfelejteni, hogy nem annak indult. Az alapprobléma a túlzott hitelkihelyezés volt, azaz mindenekelőtt az, hogy olyan emberek, cégek, testületek kaptak hitelt, amelyek nem tudták ezt visszafizetni - legyen szó az Egyesült Államokról és lakástulajdonosokról, Európáról és az elszegényedett, versenyképességüket vesztett államokról, vagy épp Magyarországról és a devizahitelesek tömegeiről.

A befektetők nem kiszolgálói többé a gazdaságpolitikának, hanem annak alakítóivá léptek elő. Ez elsősorban azzal magyarázható, hogy a globalizáció megbontotta a korábban fennálló egyensúlyt a hitelezők és hitelfelvevők között, mégpedig az előbbiek javára.

Korábban a pénzügyi körök függtek a "jó adósoktól", amely kategóriát elsősorban az államoknak tartották fenn, mára pedig legalább két szinten is komoly változások álltak be.

Az egyik, hogy az államok immár nem tekinthetőek jó adósnak, az államadósságok a banki könyvekben egyre inkább gondot jelentenek, nem pedig biztos profitot. A másik komoly változás az, hogy a globalizációval kinyíltak a határok, és azon szerencsések, akik megtakarításokkal rendelkeznek, ma már nagyon széles választékból szemezgethetnek, és egyáltalán nem evidens, hogy épp a nyakig eladósodott államoknak adják majd kölcsön megtakarított pénzüket.

"Korábban még azt lehetett gondolni, hogy nem csak az adósnak, de a hitelezőnek is fontos a kapcsolat, fontosak vagyunk mi, a hitelfelvevők is" - fogalmaz a Lélekcserélő idők: a pénzügyi körök húzzák a nótát című elemzésében (lásd a jobb hasábban) Botos Katalin, aki szerint a közpénzügyeket kézben tartani, a magánvállalkozásokat segíteni, az elszabadult elvárások forradalmát pedig megfékezni kell annak érdekében, hogy az állam újra viszonylag jó adós legyen.