Európának el kell mozdulnia a mélyebb integráció, első lépésben pedig a bankunió felé, különben a fizetési övezetnek befellegzett.

A 100 milliárd eurós spanyol mentőcsomag bejelentését követő első tőzsdei napon, azaz hétfőn zuhantak az árfolyamok, a pénzügyi szaksajtó címlapjain pedig szinte azonnal megjelentek az Olaszországért és az euróért aggódó szalagcímek. Nagyon úgy fest, hogy ezek az átmeneti szükségmegoldások csupán csak arra elegendők, hogy néhány napos/perces megnyugvást hozzanak, a tartós javuláshoz azonban kevesek. (Bővebben lásd "A bankok menthetik meg az eurót?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Világosan látszik a pénzpiacok ítélete: ennél több kell, valami mélyebb, átfogóbb. A közgazdászok szerint ez a valami első lépésben egy bankunió, majd pedig a fiskális és politikai uniónak kell következnie.

Az első lépés, azaz a bankunió lényege, hogy az eurózóna bankjait központilag szabályoznák és felügyelnék, a betétesek pénzéért pedig egy közös európai tőkealap vállalná a garanciát. Így gyakorlatilag megszűnnének a spanyol vagy holland bankok, helyüket pedig átvennék az eurózóna bankok.

Ezek rendkívül komoly reformok, hiszen több ezer milliárd eurót kell megmozgatni, le kell mondani a nemzeti szuverenitás egy jelentős részéről, működőképes, a bénító bürokráciától mentes központi felügyelő és szabályozó szerveket kell létrehozni, és túl kell lendülni mindennemű ellentéten és sérelmen, melyek az egyes nemzetek között az elmúlt években felgyűltek.

Ez az út sokkal nehezebb, mint háromhavonta megítélni néhány százmilliárd eurót a bajba jutott országoknak, az eurózóna azonban csakis így tartható életben. Az idő mindenesetre fogytán, Christine Lagarde, az IMF vezérigazgatója és Soros György szerint például mindössze három hónapjuk maradt az európai politikusoknak, utána a pénzügyi válság hullámai elsodorják az eurózóna recsegő ropogó építményét.

Közgazdászok szerint már a június végi EU-csúcson el kell kezdeni a bankunió alapjainak megalkotását, a „nem tudtunk megegyezni a németekkel, talán majd legközelebb” típusú csúcstalálkozók ideje ugyanis úgy tűnik, hogy lejárt…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Valakinek egyszer fizetnie kell!

Miért kerültek bajba a spanyolok?

Nulla százalékos kamatok - ennyire félünk

Ideje lenne magunkhoz térni

Húsz évre elásta magát Európa

Euróválság: így kell ezt csinálni