A 25 éven alattiak közül minden második fiatal hiába keres munkát két európai államban is, miközben Németországban húsz éve nem volt ilyen jó a helyzet.

A számokat szemlélve egyértelmű, hogy valami nagyon nem stimmel Európában, mint ahogyan a grafikonra pillantva az is valószínűsíthető, hogy itt hamarosan robbanásszerű változásnak kell következnie. (Bővebben lásd "Meddig tartható az 50 százalékos munkanélküliségei ráta?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)
Forrás: Economonitor.com

Az ugyanis minden tekintetben tarthatatlan, hogy egy eurózóna tagországban a fiatalok 50 százaléka munka nélkül maradjon, miközben a politikusok sorozatos megszorításokat kényszerítenek a társadalomra, eközben pedig a megszorítások első számú – sőt talán már egyetlen – pártolójánál, azaz Németországban 20 éves mélypontra esik a munkanélküliség.

Ezt a fajta feszültséget sem az adott ország, sem a teljes eurózóna nem viselheti el sokáig, főleg úgy, hogy a statisztikai adatokat szemlélve egyelőre semmi jele annak, hogy a spanyol vagy a görög tendenciák megfordulnának.

A nyilatkozatok ugyanakkor egyre inkább arra engednek következtetni, hogy a német vasszigor enyhül a megszorításokat illetően, Angela Merkel német kancellár például már úgy nyilatkozott, hogy támogatna egy növekedésösztönző csomagot. Az ígéret szerint ennek összeállítására még a nyár elején sor kerülhet…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Fölöslegesen veszik el a pénzünket?


Így léphetsz ki az eurózónából


Válassz: munkahely vagy stabil árak?

Szemben az IMF-el, a nagytőkével


Belefulladunk a pénzesőbe?

Közös bankszámla a szegény rokonokkal?

______________________________________________________________