Pénzügyi Szemle online blog

Túl magas a költségvetés hiánya? Ha csökkented a kiadásokat, megmenekülsz, ha adót emelsz, elbuksz.

A pénzügyi világ kitörő örömmel fogadta a hírt: az USA gazdaságát elkerülte a "fiscal cliff", miután az ország vezetői megegyeztek a költségvetést rendbe tevő intézkedésekről. Pontosabban adóemelésekről, melyek bár rövid távon valóban javítják a költségvetés helyzetét, a gazdaság hosszú távú növekedési kilátásait, azaz végső soron az adóbevételek jövőbeli várható értékét csökkentik - véli William G. Gale, a Brookings intézet közgazdásza. (Bővebben lásd "Súlyos hibát vét az USA az adóemelésekkel" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A szakember szerint az USA gazdaságának egyenesen ösztönzőkre lenne szüksége, és semmiképpen sem adóemelésre, arról nem is beszélve, hogy a politikusok a döntéssel nem terelték hosszú távon is fenntartható pályára a költségvetést, csupán elodázták a bajokat. Lehet, hogy jobb lett volna hagyni, hogy életbe lépjenek az automatikus kiadáscsökkentések, ami rövid távon kétségtelenül nagyobb sokkot eredményezett volna, hosszú távon azonban jobb pozícióba juttatta volna a gazdaságot?

Kiderült, hogy hibás modell alapján dolgozott és adott tanácsokat éveken át a Valutaalap.

Egy tipikus és elég leegyszerűsítő gazdaságpolitikai "leosztás" szerint világunk azért nem a létező világok legjobbika, mert a választóik fogságába esett nemzeti kormányok nem elég bátrak ahhoz, hogy a bölcs nemzetközi szervezetek tanácsait követve kijussanak a válságból. Na de mi van akkor, ha a kapott nemzetközi tanács egyszerűen rossz? (Bővebben lásd "Az IMF és a költségvetési szigor: ideje újragondolni!" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Felmerül természetesen a kérdés, hogy mit jelent a "rossz" ebben a kontextusban, de az bizonyos, hogy ha a tanácsadáshoz használt modell téves, akkor jó eséllyel téves a javasolt gyógyszer is. Na valami ilyen történt a Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi kongresszusán, ahol az IMF beismerte, hogy mindeddig alulbecsülte a költségvetési szigor gazdasági aktivitásra való kihatását.

A közgazdászok amit csak lehetett, elszámoltak az elmúlt öt évben.

"Miért nem látta senki a közelgő válságot?" - kérdezte II. Erzsébet brit királynő még 2008-ban a London School of Economics közgazdászait. És hogyan lehet az, hogy a "szakma" jócskán túlbecsülte a 2011-12-re jósolt gazdasági növekedéseket Európában? Miközben ugyanis az üveggömbök mindkét évre 2-2,5 százalékos növekedést jósoltak, addig az eredmény stagnálás/recesszió lett. (Bővebben lásd "Miben tévedtek a közgazdászok?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A közgazdasági modellek alaposan felsültek a válság előtt és alatt is, ami felveti a kérdést: van-e egyáltalán értelme a gazdasági tervezésnek egy olyan világban, ahol akár egy-két hónap alatt alapjaiban változhatnak meg a feltételek.

A pénzügyeink rendbetételéhez az lenne a minimumelvárás, hogy tudjuk, mennyi pénzünk van, és milyen kötelezettségeket vállaltunk. A magyar állami rendszer most ezt sem igazán tudja.

Már az előző poszt is arról szólt, hogy nem megkurtítani kell az államháztartást, hanem ésszerűsíteni a költségvetési gazdálkodást. Nem felülről kell nézni az államháztartást, hanem részletekbe menően ismerni kell a rendszert, hogy tudjuk, hol lehet a legkisebb társadalmi veszteséggel csökkenteni az adófizetők pénzének költését. (Bővebben lásd "Közpénzügyek és versenyképesség (2. rész)" című cikkünket a jobb oldali hasábban.)



Mik azok a kitörési pontok, amelyek segíthetnek elérni ezt a célt?

1, Fenntartható adósságcsökkentéshez eredményes és hatékony közpénzköltés kell. Ez kiszámítható tervezést és megfelelő tartalékolást tételez fel.

Ha már alig van pénzünk, azt legalább hatékonyan, eredményesen és ésszerűen költsük el.

A magyar közpolitikai és gazdaságpolitikai színtéren kevés kérdéssel kapcsolatban van egyetértés, de azzal kapcsolatban nincs nagy vita, hogy a magyar államháztartás rendszere jelentős átalakítást igényel. A kérdés persze a hogyan (erről lásd "Közpénzügyek és versenyképesség (1. rész)" című cikkünket a jobb hasábban).

Az nagyjából szintén evidens, hogy nincs mód a költségvetési túlköltekezésre, mégpedig elsősorban azért nincs, mert a magyar állam hitelezői szerint ez nem fenntartható út, így nem is finanszírozzák meg. Vagy ha igen, akkor olyan drágán, ami már önmagában nem fenntartható.