Mit tegyen az állam a túlságosan nagyra nőtt bankokkal?

A bankszektor korábban soha nem látott mértékben koncentrálódott az USA-ban az elmúlt években, az országban működő összesen 6000 bank közül ugyanis a legnagyobb 5 már a teljes bankszektor eszközállományának felét (!) uralja. (Bővebben lásd "Mi lesz az USA óriásbankjaival?" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

Azon túl, hogy ezek a pénzintézetek visszaél(het)nek a gazdasági erőfölényükkel, még védett helyzetben is vannak: annyira nagyok ugyanis, hogy egy válság során az állam nem hagyhatja elbukni őket. Békeidőben tehát ezek a pénzintézetek milliárdokat zsebelnek be, ha azonban baj van, akkor az adófizetők pénzéből állítják talpra őket.

Ebben a helyzetben a bankoknak megéri akár túlzottan is nagy kockázatot vállalniuk, hiszen ha beüt a válság, akkor úgyis hivatkozhatnak arra, hogy ők a rendszerkockázat miatt nem bukhatnak el. Ráadásul a válság alatt ezek a pénzintézetek még növekedtek is, a bajba jutó bankokat ugyanis az egészségesebb nagyok felvásárolták…

A lakosság körében mára olyan mértékben lettek népszerűtlenek a nagy bankok, hogy a politikusoknak hamarosan valamit tenniük kell. A megoldás nem lehet a bankok bezárása, sem a korlátozása - utóbbi lassítaná az amúgy sem acélos gazdasági növekedést -, a feldarabolás azonban elvileg járható útnak tűnik.

A „csináljunk az egy nagy bankból több kicsit” stratégia ugyanakkor számos kérdést felvet, arról nem is beszélve, hogy a bankárok vélhetően komoly ellenállásába ütközne. A lépés lényege az lenne, hogy úgy kell feldarabolni a bankokat, és ezáltal csökkenteni a rendszerkockázatot, hogy a bankrendszer hatékonysága összességében ne csökkenjen. Azaz a létrejövő több kisebb bank lássa el ugyanazokat a feladatokat, mint a korábbi egy nagy, csak épp a korábbi gazdasági erőfölény és védett helyzet tűnjön el. Szép feladat, nem lesz egyszerű megvalósítani…

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

A külföldre települők felforgatják az EU-t

Csak az ATM ki ne ürüljön!

Adócsökkentésben világelsők vagyunk

Beletörik a magyarok bicskája a pénzügyekbe

Rászálltak a bankokra

Kell-e nekünk magyar Tesco?