Ki mennyit fizessen a közös kiadásokból otthon és az országban?

A nagy gazdaságpolitika problémák érthetőségét jelentősen nehezíti, hogy túl távolinak tűnnek a megoldandó gondok, nem elképzelhető nagyságrendű összegekről szólnak a közpolitikai viták (ki tud elképzelni 100 milliárd forintot?). Van azonban egy olyan szintje a közösségi létnek, ami mindenki számára belátható, miközben a nagypolitikai nehézségeket vegytiszta formában jeleníti meg: a társasház (a közös költség és az adók kapcsolatáról szóló írásunkat lásd a jobb hasábban).

Akik már járt társasház közgyűlésen, az tudja: sok vitás kérdés van, de a legkritikusabb pont minden esetben a közös költség összegének és számítási módjának meghatározása. Mert szebb folyosót, kifestett lépcsőházat és rendbe hozott kertet mindenki szeretne, a pénzügyi lehetőségek (szándékok) azonban korlátozottak (mérsékeltek). A közösköltség-vita azért is érdekes, mert a nagy adófilozófiai dilemmákat is érinti, a fő kérdés ugyanis végső soron ugyanaz: ki mennyit fizessen a közös kiadásokból?

A közös költségre ugyanúgy igaz, mint az adórendszerre, hogy egyszerre kell a közösség konszenzusát élveznie, méltányosnak, illetve beszedhetőnek lennie, figyelembe véve, hogy egy bizonyos elvonási szint felett akár a bevételek is csökkenhetnek. Épp, mint az adók esetében. Az elvek azonban nem elégségesek, meg kell határozni, hogy konkrétan mennyit kell a hó elején az egyes lakosoknak utalni. Ez pedig nem könnyű feladat – íme, ennek megfelelően egy kis kapaszkodó:

- egyösszegű közös költséget akkor érdemes bevezetni, ha a lakások nagyjából azonos méretűek, illetve ha olyan kiadásokról van szó, aminek hasznaiból a lakók egyforma arányban részesülnek (a lépcsőház világítása és takarítása, a közös képviselő díja, adminisztrációs költségek, stb.)

- érték-, illetve méretarányos közös költséget a ház értékéhez kötődő szolgáltatások finanszírozására érdemes használni (a felújítási alap, a biztosítási költség.)

- a lakóarányos díjat (fejadó) leginkább azon kiadások fedezésére érdemes használni, amelyek a felhasználással arányosíthatóak (a szemétdíj, a vízdíj).

- érdemes olyan közösköltség-rendszereket kitalálni, amelyek inkább erősítik a részvételt, a fizetési hajlandóságot.

A fenti elvek és tanácsok talán evidenciák, de mennyivel előrébb lennénk, ha a „nagy közössel”, az állami és helyi adókkal kapcsolatban is hasonló rend lenne a fejekben… Feltételezve, hogy a közpolitikai viták színvonalát nagymértékben a befogadó közeg (az adófizető és szavazó állampolgárok) elvárásai, igényei és tudása határozza meg, így a tisztánlátásnak akár makroszinten is komoly hatásai lehetnek.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS! 
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Ezért félnek a németek a görögöktől

A nagy magyar bizonytalanság

Rohannak a görögök a pénzük után


Kitaposott úton mehetnek a vesztükbe a görögök

A görög összeomlás 140 karakterben

Itt talán szerencsénk volt