Nem arra kellene figyelni, hogy milyen megszorításokkal lehet faragni a költségvetési hiányon, hanem arra, hogy hogyan lehet hatékonyabban elkölteni a milliárdos adóbevételeket.

Kenneth Rogoff, a Harvard professzora egyértelművé teszi: nem akarunk lemondani az állam által biztosított szolgáltatásokról (autópálya, tömegközlekedés, ingyenes felsőoktatás, nyugdíj, rendőr…), miközben többet sem akarunk adózni, a költségvetés hiányát valahogy mégis le kellene szorítani. (Bővebben lásd "Hatékonyabb állam kell" című cikkünket a jobb oldali hasábban)

A megoldás a szakember szerint csakis az lehet, ha az állam hatékonyabban költi el az adóbevételeket, így vagy kevesebb adóból biztosít ugyanolyan szolgáltatást, vagy szinten maradó adók mellett nyújt egyre többet és többet.

A gond itt az, hogy miközben a versenyszférában folyamatosan nő a vállalatok hatékonysága, addig az állami szolgáltató szektorban ez csak lassan megy végbe. Ennek oka elsősorban az, hogy az állami szolgáltatások többnyire nem profitorientáltak - általános iskolai tanár, villamosvezető, tűzoltó -, így hiányoznak azok az ösztönzők, amik a versenyszférában a hatékonyság növelése felé mutatnak.

Másik, hogy az állami szolgáltatások többségénél verseny sincs - egy vasúttársaság van, egy hivatal… -, ami szintén hozzájárul ahhoz, hogy az állami szolgáltatások sok esetben nincsenek rákényszerítve a fejlődésre és a hatékonyságjavulásra.

Kenneth Rogoff szerint a legegyszerűbb módja, hogy az állam növelje a hatékonyságot, az a magántőke „beengedése”, sőt ösztönzése. Ha a magántőke megjelenik mondjuk az oktatásban vagy a tömegközlekedésben, az növeli a versenyt és a hatékonyságot, fejlődésre kényszeríti az addig monopolhelyzetet élvező állami szolgáltatást.

Végső soron az is előfordulhat, hogy egyes állami szolgáltatásokat végleg sikerül átadni a versenyszférának, így anélkül valósulhatna meg a költségvetési hiányok lefaragása, hogy az adók emelkednének, vagy a szolgáltatások minősége romlana.

KÖVESSEN MINKET A FACEBOOKON IS!
http://www.facebook.com/penzugyiszemle

Ha tetszett a poszt, olvassa el korábbi írásainkat is!

Mikor jönnek haza a londoni magyarok?

Lenne mire költeni a nyugdíjpénzeket

Minél messzebb Európától!

Ezt alaposan félrenézte az IMF


Halkan fújtuk fel a frankbuborékot?

Lengyelország mint a magyar álom